Álmodozó típus vagyok. Olykor teljes mértékében bele tudom élni magam az elképzelt világba. Benne vagyok, létezem, cselekszem, élek benne, jól érzem magam. Tudom az álmodozás nem helyes, mert célokat kell kitűzni, tenni kell értük. Ezzel nincs is baj, tudom és cselekszem, maratonistaként nem is lehet másként.
Az álmaim jellemzően a céljaim szoktak lenni. Sosem vágytam luxusra, sportautóra, palotára, yachtra. A lottón is csak azért játszom, hogy egy picit könnyebb legyen, hogy az utat lerövidítsem. Ötven évesen már mondhatom azt, hogy eleget túráztam már az anyagi sikerek felé vezető ösvényen. A küzdelemültetvény gyümölcseinek szüretelését tárom magam elé.
Ha beteg vagyok egészségesen sétálok, ha versenyre készülök, a teljesítés pillanatai jelennek meg és így tovább. Hogy miért jó ez? Mi értelme fájdítanom a szívemet e képzelgéssel? Célok nélkül nem tudok élni. Nem tudok csak úgy lebegni az életben nap nap után hogy majd lesz valami. A célok eléréséhez akaratra van szükség, mentális erőre. Amikor az első maratonomra készültem, Kokót hallgattam a rádióban, aki akkor már teljesítette az első 42 km-ét. Neki a sportpszichológusa ajánlotta, képzelje maga elé a célba érkezésének pillanatát. Kipróbáltam, bejött. Edzések közben is amikor nagyon nehéz volt, felidéztem a képet. Ezért küzdök, megéri.
Álmodozó típus vagyok az is voltam mindig, de most már tudatosan csinálom. Lefekszem aludni, és indítom a filmet, azt amelyiket én akarom. Vezetem az új autómat, sikeresen teljesítem a versenyt…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: